Gombai Nagy Dezső 

Ügyvezető, Képzési vezető, senior tréner

Szakmai hitvallásom

"A mérkőzéseket az edzőteremben kell megnyerni."

Rocky Marciano

Ez az idézet Rocky Marciano-tól való, aki az egyetlen, veretlenül visszavonult nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok. Már életében valóságos legendává vált a sportág rajongóinak körében, ám világbajnoki címe ellenére sohasem került be a legnagyobb bokszolók panteonjába. 

A szakértők már pályafutása idején is gyakran kritizálták őt pontatlan ütései és szegényes technikai repertoárja miatt, ám páratlan erejével és bámulatos kitartásával összes mérkőzésén ellensúlyozta tudásbeli hiányosságait. A bajnok erényeit talán az az újságíró fogalmazta meg legkiválóbban, aki kijelentette, hogy ha a világ összes bokszolóját összezárnák egy szobába, akkor onnan valószínűleg Rocky Marciano távozna a saját lábán. 

Trénerként gyakran idézem ezt az általam kedvelt mondatot, hiszen az én feladatom felkészíteni a résztvevőimet a leendő "mérkőzésekre". 

Másodgenerációs trénerként a gazdaság különböző területein szerzett tapasztalataimra támaszkodom: 1991-ben tanári diplomát szereztem a Janus Pannonius Tudományegyetemen, majd 1992-től 1994-ig kereskedelmi területen dolgoztam, FMCG multinacionális vállalatnál területi képviselőként. 1994-től 2001-ig pénzügyi területre váltottam, tulajdonosként a 90-es évek egyik vezető pénzügyi tanácsadó cégének lettem vezető munkatársa. Feladatom volt a lakossági és önkormányzati ügyfelekkel való kapcsolattartás és értékesítés. 2001-től 2014-ig Közép-Kelet Európa legnagyobb tréning- és tanácsadó vállalatánál folytattam. Az eddigi kereskedelmi és pénzügyi tapasztalataimra támaszkodva tartottam készségfejlesztő képzéseket. 

2014-től a képzési piacon alkalmazom Rocky Marciano örökéletű mondatát. Ami segít, az értékesítői- és vezetői képzésekben szerzett közel 20 éves tapasztalatom, és a több mint 2 000 megtartott tréningnapom.

Profillapom és tapasztalataim:

Portrésorozatban mutatjuk be kollégáinkat 2020. őszén

Gombai-Nagy Dezső - Ügyvezető, cég- és falépítő

Gombai-Nagy Dezső kalandos, de mindig a helyzetekhez alkalmazkodó pályáját, és építő, építkező alkatát mutatjuk most be. Fontosnak tartjuk, hogy a kollégákon kívül megbízóink és ügyfeleink is kapjanak egy érdekes, és nem csak szakmai jellegű portrésorozatot.

Dezső Pécsen lakik feleségével és mopsz kutyusával, és onnan navigálja a cég életét, munkáját. Most sem személyesen találkoztunk, az interjú online készült.

Kérdeztük a pályájáról, sikerről kudarcról, és a hobbijairól is, motivációról és a kőfalépítésről, de pontos képet kaptunk a szervezetfejlesztésről is.

A kérdéseit Hegedűs Ágota marketing szakértőnk tette fel.

#olvassvégig #lightsome #szervezetfejlesztés #organizationdevelopment #portrésorozat #interjúakollégákkal #stafétabot

H.Á.: Hogy sodort ide az élet? Hol születtél?

GND.: Én Szekszárdon születtem, mert édesapám állatorvosként Hőgyészen kapta első munkáját 1957-ben. Ott pedig a szekszárdi kórház volt közel. 1963-ban született a nővérem, én pedig 1967-ben követtem. 1971-ben költöztünk a Somogy megyei Öreglakra. Öreglak egy nagyon szép falu, alig húsz kilométerre Fonyódtól (a "Koppányi Aga testamentumában megemlítik"). Nagyon klassz gyerekkorom volt. A nyarakat Balatonfenyvesen töltöttük a nővéremmel, a Kölcsey utca 72-ben, ugyanis itt lakott a nagymamám. Teljes szabadság egész héten a Mamával, a szüleinket csak hétvégén láttuk.

Az öreglaki általános iskola után Fonyódra jártam középiskolába (Karikás Frigyes Gimnázium), de már az általános iskolában is nagy tudású tanáraink voltak, és valahogy a középiskola is ilyenné lett. Például Bandi bácsi (Horváth Endre), aki testnevelő tanár és egyben iskolaigazgató is volt Öreglakon, már akkor baseballt játszatott velünk, ami nem igazán volt a tanterv része a nyolcvanas években.

Szerettem az iskolát. De nem emiatt, hanem apai indíttatásból lettem testnevelő tanár. Ő is az akart lenni, gúlaépítő volt a nagykőrösi ládagyár szakosztályában, később birkózott, tornázott, és evezett is. Nálunk az olimpikonok voltak a példaképek, ezért lett egyértelmű számomra is, hogy a testnevelés a fő irány. A gimnáziumban még párhuzamosan gondolkodtam az állatorvosi pályában is, de harmadikra eldőlt, hogy a testnevelés lesz a választott irány. A biológiát a tesi mellé választottam. Apám sokat segített a felkészülésben. Szombatonként bementünk a gimi tornatermébe pár barátommal, akik szintén a testnevelés szakra jelentkeztek. Akkor apám, ötvenkét évesen mindent meg tudott mutatni nekünk. Nagyon jó érzéke volt a tanításhoz. Türelmes volt, hozzáértő és nem elfogult velem szemben. Mindenkinek segített. Kicsit másképp néztem rá ezután. Fel is vettek. Egy év katonaság után mentem Pécsre. 87-91-ig tartott a főiskola. A főiskoláról egy szó jut eszembe, az pedig a szabadság. Ja, meg a buli, buli, buli. Mindent kibírtunk...

Bármennyire egy irányba mutatott a jövőm, mégsem lettem testnevelő tanár.

Mivel nem terveztem az életemet tudatosan, mindig az élethelyzetem szabta az új irányokat, hozta a megoldásokat. Az új irányok, új ismereteket kívántak, amit meg kellett tanulni. Megnősültem, nem volt tanári állás Pécsett, ezért elhelyezkedtem a FMCG kereskedelemben, majd adódott a helyzet, hogy társtulajdonos lehettem egy értékpapír kereskedő cégben.

2001-ben jött az újabb váltás, trénernek felvettek a DOOR Central Europe Kft.-be (2004-től Develor). Boros Laci barátom lett a mentorom. Segített, gyámolított, rugdosott, ha kellett, mert kellett. Nulla tréneri tapasztalattal nagy kihívás volt ez nekem. Nem én voltam a legélesebb kés a fiókban, és ezt tudtam is. Nagyon sok munkát kellett beletennem, hogy sikeres legyek. Tizenhárom évet dolgoztam trénerként a Develornál, végigjártam a "ranglétrát", elismertek, megbecsültek, nagyon szép évek voltak. Aztán új helyzet állt elő, immár szólóban. Egy szabadúszó tréner önálló, független, csak önmagáért felel, de sajnos nem ért mindenhez. Ezért 2015-ben Boros Laci barátommal összebeszéltünk és megalakítottuk a Lightsome-ot, kezdetben tréning fókusszal, majd 2020-ban már szervezetfejlesztés fókusszal. Ez egy természetes folyamat volt, hiszen az ügyfelek tréning igényéből jött, hogy szervezetfejlesztésben és a tréningekben párhuzamosan kell gondolkodnunk. Tapasztaltuk, hogy "csak" tréningekkel nem lesz maradandó a változás, amit az ügyfeleinknél szeretnénk elérni, emiatt fordultunk a szervezetfejlesztés irányába.

Mi azt szeretnénk, hogy a változás hosszútávú és maradandó legyen!

H.Á.: Mi az, ami napi szinten motivál a munkádban?

G.N.D.: Ági, a feleségem szokta mondani, aki tanárnő, hogy milyen jó nekem, mert minden tréning végén visszajelzést kapok a munkámról. És ez így is van! Az emberek reakciói motiválnak, a visszajelzések, ha a résztvevők, és a megrendelő is hasznosnak tartja a megszerzett tudást. Ez úgy húsz centivel a föld fölött tart a tréningek után, és ez az érzés még húsz év után is motivál.

H.Á.: Ez egy nagyon szép munka, de azt mondtad, hogy nem ez határozza meg az életedet.

G.N.D.: Igen. Fontos, hogy olyan cégünk legyen, ami működik, mindenki a saját területén dolgozzon, legyen sikeres és érezze jól magát a közös munkában. Tervezünk nyilván, de azt nem tudom megmondani, hogy hol leszünk öt év múlva. A másik oldalon ott a családom, a felnőtt gyerekeim, az ő próbálkozásaik az életben, ahol elkél néha a segítségünk. Világéletemben tanultam, ilyen-olyan helyzetekben. Most is tanulok. És tanulok munkán kívül is, fát ültetek, pálinkát főzök. A pálinka előállítása egy meglehetősen összetett folyamat. Sajnos nem elég a lexikális tudás, folyamatosan tapasztalni kell. Soha nem lesz vége.

H.Á.: Mi volt a legnagyobb kudarcod? Mi a legnagyobb sikerélményed?

G.N.D.: Kudarc? Számos olyan üzleti helyzetet, lehetőséget kínált fel az életem, amit nem tudtam hatékonyan kihasználni. Igaz, hogy ezeknek a jelentőségét ma már másképp látom. Az biztos, hogy jó lett volna egy mentor, vagy egy tréner, vagy egy jó vezetői példa. Jó lett volna nekem ott egy szervezetfejlesztő is!

Siker? A családom van az első helyen! A feleségemmel egy brazil szappanoperába illő történet végén kerültünk egybe, immár tizennyolc éve. Sokat változtam és sokat dolgoztam, dolgoztunk azon, hogy ez a stabil családi háttér meglegyen. Szakmailag a Develorban eltöltött 13 évemet tartom sikeresnek. Szerénység nélkül mondhatom, hogy jó tréner lettem.

H.Á.: Könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia?

G.N.D.: Gabriel Garcia Marquez: Szerelem kolera idején

Ez a könyv az időtlen szerelemről szól, és aki volt már szerelmes, annak azért tetszik, mert újra éli, aki még nem, azt meg kíváncsivá teszi.

H.Á.: Hobbik, amik átkapcsolnak?

G.N.D.: Főzni szeretek, kikapcsol, azt napi szinten, de nem gourmet, hanem háziasszony szakács vagyok. Karácsonykor, már évek óta Burgundi marha van (Boeuf Bourgignon), szépen elpepecselek vele az ajándékozásig. Általában borral főzök és néha az ételbe is teszek belőle... Horgászat volt még régebben, de aztán rájöttem, hogy sajnálom a halakat. Amik azonnal átkapcsolnak, az a kert és a fák, és kőből szeretek falat építeni. Ez a házátalakítás során jött elő, mikor egy kőkerítést kellett felújítanom, ami három évembe került. Az nagy koncentrációt igényel, mert nincs javítási lehetőség.

Nagy szerelem a mopsz kutyánk, gyerekünk, Mollyka, immár 13 éve. Nem egy őrkutya, de megértem a kínai császárokat, miért tenyésztették ki.

H.Á.: Van üzeneted, vagy idézeted?

Törekedjünk arra, hogy mi is példaképpé váljunk!

H.Á.: Melyik kollégádnak dobod tovább a labdát? Ki következzen a sorozatban?

Boros Laci barátomat szólítom meg. Boriiii!